Történelem

A biliárd egy nagyon régi játék, melynek pontos eredete az idők homályába vész. Valószínűleg Angliában, vagy Franciaországban alakult ki valamikor a középkorban. Ez az írás egy több száz éves történetbe igyekszik betekintést nyújtani, reményeink szerint hasznosnak fogja találni!

A kezdetek

Az ősi biliárd egy szabadtéri, földön játszott „sport” volt, amely inkább a golfra, vagy a krikettre hasonlított. Ezt igazolják a XV. századból fennmaradt kéziratok és illusztrációk is, melyek „biliárdozó” embereket ábrázolnak és a játék kellékeit is bemutatják. Ezen játékoknak többféle változata létezett és egészen a XVII. századig előfordultak.
A beltéri biliárd valamikor az 1400-as években jött létre.
Az emberek a tél hidege, illetve az időjárás szeszélyei miatt nem tudtak mindig hódolni szenvedélyüknek, valószínűleg ezért kitalálták a korai biliárd-játéknak a beltéri változatát is. ( A - mind a mai napig - legnépszerűbb zöld játékfelület feltehetően eredetileg a fű zöld színét hivatott utánozni.)
Az első írásos emlék 1470-ből, XI. Lajos francia király leltárjegyzékéből származik, melyben említés található egy biliárdasztalról.

Az immár beltéri játékká alakult úgynevezett „asztali biliárd” az 1500-as évek közepére elterjedté vált a Francia és Angol nemesség körében. Az 1600-as évek folyamán a játék népszerűsége fokozódott. Londonban a biliárdasztalok a közösségi helyeken is megjelentek, így a biliárd az átlagemberek részére is elérhető lett. Nagy sikert aratott, mivel fizikai erőfeszítést nem igényelt, ugyanakkor mind a logikai, mind az ügyességi képességeket próbára tette igen szórakoztató formában. Ráadásul nők és férfiak egyenlő eséllyel játszhatták. Persze ez a biliárd még gyökeresen különbözött a mai biliárd játékoktól.
Több változat is létezett mind a szabályok, mind a játékhoz használt eszközök tekintetében.

A játék egyik népszerű változata a „Port and King” volt, mely során két golyót használtak - játékosonként egyet-, melyek mozgatására hajlított, méretes végű ütő, az ún. „mace” szolgált. (A biliárd dákó ekkor még nem létezett.)

Az asztalon hat lyuk helyezkedett el, amik elkerülendő akadályként szolgáltak.
A játéktér egyik végén egy íves kapu (Port), a másik végén pedig egy fabábu (King) állt. A cél az volt, hogy a golyó áthaladjon a kapun a megfelelő irányból, majd visszakerüljön a bábu mellé és megérintse azt, anélkül, hogy akár a kapu, akár a bábu felborulna. Ezért a műveletért 1 pont járt. Általában 5 pontot összegyűjtve lehetett megnyerni egy partit. A játékosok mindemellett igyekeztek a másik fél golyóját úgy eltalálni a sajátjukkal, hogy az lyukba essen, vagy felborítsa a bábut.
Ez nem volt egyszerű feladat, hiszen a biliárdasztal nem volt elég sima, és a golyók sem voltak tökéletesen gömbölyűek. Ráadásul az ütővel sem lehetett olyan precízen célozni, mint a ma használatos dákóval.

A 18. századra a biliárd a mindennapok szórakozásává vált az átlagemberek körében is.
Angliában Londont követően a vidéki területeket is meghódította, ahol főként nyilvános helyeken, fogadókban, kávézókban játszották.
Eközben Észak-Amerikában is megjelent és igen népszerűvé vált. Az első amerikai feljegyzés 1709-ből származik.

A 18. század második felében a biliárd-ipar is fejlődésnek indult. A nagynevű bútorkészítő cégek közül több is felismerte a növekvő igényekben rejlő üzleti lehetőséget és biliárdasztalokat kezdett készíteni. A biliárdasztalok minősége és pontossága is javult, de forradalminak számító technikai fejlesztések ekkor még nem történtek.
Az idő múlásával a játékszabályok is módosultak, illetve új biliárd típusok alakultak ki.

Az 1700-as évek során, Angliában - a már említett- Port and King biliárdban használt kapu és bábu idővel eltűnt az asztalról. Maradtak viszont a lyukak. Így alakult ki az ún. „Winning Game” (nyerő játszma), melyben továbbra is két golyót használtak. A feladat az volt hogy a saját golyó eltalálja az ellenfélét úgy, hogy az lyukba kerüljön. Az így gyűjtögetett pontokkal lehetett megnyerni a játékot.

Franciaországban is felbukkant egy új játék-nem: a „War Game” (harcjáték).
Az új játékban több, számozott golyót használtak. A cél az volt, hogy az ellenfélhez tartozó golyók lyukba essenek, miközben a saját golyók lehetőleg úgy helyezkedjenek el a biliárdasztalon, hogy ez a veszély kevésbé fenyegesse őket.
A War Game bizonyos mértékben a mai pool-biliárd ősének is tekinthető.

1773-ban, az angol Covent Garden magazinban megjelent egy cikk egy másik francia eredetű biliárd játékról, mely a carambole (karambol) nevet kapta. A Winning Game-re alapozott játékban a két fehér golyó mellet egy harmadik, piros színű is szerepet kapott. Pontot szerezni azzal lehetett, ha a játékos a saját fehér golyójával lyukba „küldte” az ellenfél fehér golyóját, vagy a piros golyót, illetve pont járt azért is ha a meglökött golyó minkét másik golyóval ütközött. Ezt nevezték karambolnak.
Az új biliárd játék az 1800-as évek elejére Angliában közkedvelt lett és kiszorította az eredeti Winning Game-et. A franciák körében a karambolnak az a változata terjedt el a későbbiekben, melyben már a lyukaknak nem volt szerepe, csak a golyók ütköztetésével lehetett pontot szerezni, ezért lyuk nélküli, ún. karambol-biliárdasztalokat kezdtek készíteni.

A XIX. század: a modern biliárd kialakulása

A biliárd térnyerésével párhuzamosan a játékhoz használt kellékek, eszközök fokozatosan megváltoztak. Az elkövetkező századokban rengeteg kisebb-nagyobb fejlesztés történt, melyek hiányában a biliárd ma nem lehetne az a nagy precizitást igénylő sport, amilyennek ismerjük.

Még az 1600-as évek elején az európai játékosok körében elterjedt az a szokás, hogy időnként fordítva használták az ütőt, mert annak keskenyebb végű szárával kényelmesebben meg lehetett lökni a golyót - különösen ha az közel helyezkedett el az asztal pereméhez. Ez a szokás idővel egy új eszköz kialakulásához vezetett, melynek az elvékonyodó végét használták a játék során. Megjelent a dákó. A sikere azonban nem volt egyértelmű. Anglia sokáig ellenállt az újításnak. 1734-től a dákó a biliárd szalonokban már rendelkezésre állt, de nem volt túl népszerű egészen az XIX. század elejéig, amikor is kifejlesztették a bőrborítású dákó-véget. Bár valószínűleg már korábban is voltak ez irányú próbálkozások; a legjobb, tökéletesített változat egy francia elítélt, François Mingaud kapitány nevéhez fűződik, aki a börtönben töltött évei alatt dolgozta ki újítását.
Nem sokkal ezután a krétát is használni kezdték. Feltalálója, Jack Carr az 1820-as években egész Európát beutazta, hogy népszerűsítse találmányát, amit „pörgető kréta” néven igen borsos áron értékesített. A kréta a dákó végének jobb tapadását szolgálta, így megfelelő lökéssel a golyó pörgése, ívelt pályán való haladása is elérhetővé vált.

A biliárdgolyók is komoly változáson mentek át.
Eredetileg fából készültek, de az 1600-as évek végére elterjedt az elefántcsont alkalmazása. Bár az így készült golyók súlya és tömörsége nem volt tökéletesen egyforma, az elefántcsontból készített golyók iránti kereslet a XIX. századra az egekbe szökött. Korabeli feljegyzések szerint csak 1890-ben hozzávetőlegesen 750 tonnányi elefántagyart szállítottak e célra Londonba. Közel 12.000 elefántot mészároltak le évente azért, hogy ellássák Angliát biliárdgolyókkal! De az elefántcsont igen drága volt, ráadásul az emberek kezdték elutasítani az állatok ilyen mértékű legyilkolását.
A probléma megoldásával végül 1868-ban egy New York-i férfi, John Wesley Hyatt állt elő, aki műanyagot kezdett alapanyagként használni. Az új, műanyag biliárdgolyók már egyforma súlyúak és tömörségűek voltak, de még mindig nem voltak tökéletesek mivel túl erős ütés hatására hajlamosak voltak széttörni. Hyatt ezt a felhasznált alapanyag módosításával küszöbölte ki. 1900-ra már Angliában is gyártottak hasonló műanyag biliárdgolyókat, de az „elit” játékosok körében csak később, az 1920-as évek végére lett elfogadott, - ettől kezdve a bajnokságokat is ezekkel játszották.

A biliárdasztalok játékfelülete is gyökeresen megváltozott. Ez elsősorban a londoni John Thurston-nak köszönhető: az 1800-as évek elejéig a biliárdasztal játékfelülete fából, elvétve márványból készült. Thurston igyekezett találni valami jobb alapanyagot erre a célra. 1826-ban palakővel kezdett kísérletezni. A pala azért tűnt megfelelőnek mert nehéz súlyával növelte a biliárdasztal stabilitását, nem vetemedett, nem hajlott meg és mindemellett viszonylag könnyen megmunkálható volt. Ideális tulajdonságainak köszönhetően a palakő használata a század második felére általánossá vált, és kiszorította a korábban használt anyagokat.

Egy másik fontos találmány is Thurston-nak tulajdonítható.
A XIX. századig a ma használatos mandiner nem létezett. A golyók falról való visszalökését pamut-flanel csíkokkal igyekeztek megoldani. A csíkokat több rétegben az oldalfalakra ragasztották, majd vászonnal, illetve a későbbi időkben biliárd posztóval vonták be.

1835-ben John Thurston elkészítette az első gumi mandinereket. Azonban az új mandiner nem hozott áttörést, mivel hidegben veszített rugalmasságából, ezért a játékosok arra kényszerültek hogy időnként felmelegítsék azokat. Több mint 10 év kísérletezésének eredményeként új, vulkanizált gumiból gyártott mandinerek készültek, melyek már nem voltak érzékenyek a hőmérsékletre.
Az első ilyen mandiner Viktória királynő biliárdasztalára került 1845-ben.
A század második felében további tökéletesítések történtek; az 1850-es években Amerikában a korábbitól eltérő formájú mandinereket kezdett készíteni egy Michael Phelan nevű férfi, akit később az amerikai biliárd atyja-ként emlegettek.

Ma már nehezen elképzelhető, de a korábbi évszázadokban még a biliárdasztal megvilágítása is probléma elé állította az embereket. Elektromos áramot csak a 20. században kezdtek használni, az 1800-as évek elején még gyertyával világítottak. Azonban a biliárdasztal fölé függesztett gyertyák könnyen beszennyezték a posztót, ezért tálcát kellett alájuk helyezni, ami viszont jelentősen leárnyékolta a játékteret. Később a gyertyákat olajlámpásra cserélték, de a lecseppenő olaj miatt a tálca használata még mindig szükséges volt.
A megfelelő megoldás az 1860-as években született meg, ekkortól vált elterjedté a gázzal való világítás. Így a tálcák feleslegessé váltak és többé nem árnyékolták le a biliárdasztalt.

A XIX. században a biliárd népszerűsége tovább fokozódott, különösen a korabeli Angliában; itt az első hivatalos bajnokságot 1870-ben rendezték. 22 évvel később a Biliárd Szövetség (Billiard Association) meghatározta a biliárdasztal méreteire vonatkozó szabványokat.
Olaszországban, Spanyolországban, Ausztriában, Németországban, Hollandiában és Oroszországban is közkedvelt volt a biliárd, bár ezeken a területeken főként a francia eredetű változatait játszották.
Észak-Amerikában a század közepére a biliárd az összes államban megjelent.
1850-re, csak New York-ban közel 60 biliárd szalon működött. Az amerikaiak az európai játékokból kiindulva saját stílusokat fejlesztettek ki, mely végül a pool biliárd kialakulásához vezetett.
A játék a Brit gyarmatokon is hódított, így történhetett meg, hogy a snookert, a biliárd játékok királyát végül Indiában találta ki egy ott állomásozó katonatiszt: Neville Chamberlain 1875-ben. A snooker gyorsan elterjedt Angliában, 1900-ban a Biliárd Szövetség hivatalossá nyilvánította.

A biliárd a közelmúltban és napjainkban

A XX. század folyamán a játék kellékei nem sokat változtak, de azért akadt néhány kivétel:
Például:
- a korábban több rétegből összeragasztott mandinergumikat egy darabban kezdték gyártani,
- a biliárdgolyók a 70-es évektől kezdve új öntéses technológiával készülnek, így sokkal nagyobb pontosság érhető el, mind a méret, súly és forma terén.

A múlt században a legnagyobb játékosok igazi hírességnek számítottak, hasonlóan a mai sztár-sportolókhoz. Ezt az is jól példázza, hogy 1931-ben Walter Lindrum, biliárd bajnok meghívást kapott az akkori Angol miniszterelnökhöz, valamint V. György király előtt is tartott bemutatót.
A profi játékosok a világ nagy részét beutazták, hogy versenyeken szerepeljenek.

A biliárd népszerűsége töretlen volt, az I. Világháború sem igazán vetette vissza, azonban a 30-as évektől kezdve a 60-as évekig hanyatlásnak indult.
A snooker ez alól kivételnek számít. Angliában 1927-ben megtartották az első profi bajnokságot. A snooker közkedveltsége kiemelkedő volt, egészen az 50-es, 60-as évekig, amikor a játék egy időre veszített ugyan a népszerűségéből, de a 70-es évektől kezdve ez a helyzet szerencsére megváltozott, köszönhetően a színes televízió megjelenésének. A TV közvetítéseknek hála a versenyeket nagy tömegek élvezhették és kis idő múlva a snooker Anglia egyik kedvenc beltéri sportja lett.
Amerikában szintén nagymértékben a televíziónak köszönhetően, a 80-as évektől kezdve a pool-biliárd népszerűsége is növekedésnek indult.

Napjainkban a biliárd újra a tömegek sportjává vált. A TV-ben követhetjük a nagyobb eseményeket, és akár az interneten, virtuálisan is játszhatjuk.
A legismertebb játékok: a snooker, az amerikai pool és a karambol. Magyarországon legtöbbször pool biliárdasztalokkal találkozhatunk. Szinte minden nagyobb városban nyíltak már biliárdszalonok, de a kisebb szórakozóhelyeken, presszókban is gyakori. A nagyobb szalonokban snooker asztalokon is próbára tehetjük tudásunkat.

A biliárd néhány évszázados történelmét ismerve ez a fantasztikus „társasjáték”, dacára modern korunk technikai újításainak, dacára a rengeteg szórakozási lehetőségnek és a „high-tech” orientált kultúránknak, minden bizonnyal az emberiség kedvelt időtöltése lesz az elkövetkező évszázadok során is.

 

 

forrás: http://www.biliardcentrum.hu/

Oldal: Áttekintő történelem www.biliardcentrum.hu
Üdvözöllek a weboldalamon! - © 2008 - 2024 - laszlototh.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weblap készítő egyszerű. Weboldalak létrehozására: Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat